Oldalak

2007. december 3., hétfő

Csak öten akarják a szavazás megismétlését?


Érezve a nemzetközi vitorlás diplomácia Estoril-t követő klímáját nem nehéz elképzelni, hogy 5 nemzet együtt kampányoljon az ISAF-nél egy rendkívüli ülés összehívásáért. Az ISAF alapszabályzata minden kétséget kizáróan lehetőséget ad erre, és nem is tűnik egy elvadult forgatókönyvnek, hogy ez valóban be is fog következni.




Korábban is hallhattuk már néhány nemzeti szövetség elítélő véleményét: a pártatlannak nemigen tekinthető az Estoril-ban 11 órakor született ügyrendi módosítás, amely az utolsó pillanatban megváltoztatta a szavazási procedúrát, jelentősen befolyásolva ezzel a szavazás lehetséges kimenetelét. Ez önmagában elegendő hajtóerő lehetne egyes nemzeti szövetségeknek, hogy megkérdőjelezzék a döntést, főleg annak a nyilvánvaló tudatában, hogy rengetegen üdvözölnék az újraszavazást világszerte.






További szempontokat is érdemes számításba venni, még pedig nem kisebbeket, mint a január 1.-n esedékes őrségváltást az ISAF vezetésében, amikor is a jelenlegi igazgató, Arve Sundheim át fogja adni a stafétát kollegájának, Jerome Pels – nek. Pelst igen haladó szellemiségű vezetőként ismerik, másrészről viszont nem kevés angolos diplomáciával azt is mondják a Southampton-i irodában, hogy amit most itt megörököl a 2012-es Weymouth-i játékokkal kapcsolatban, az „nem teljesen mondható ideálisnak”.




Az egyik központi probléma a női match racing, amelyet még nem nagyon tudnak ténylegesen működő versenyszámként elképzelni az ISAF-nél. Ha le tudnák ezt cserélni egy már jobban kipróbált és tesztelt versenyszámra, azzal sok fejfájástól kímélnék meg magukat. Szóval, az ISAF-en belül is igen nagy a belső késztetés az Estroril-i döntés újragondolására, az eddig példátlan mértékű külső nyomáson túlmenően.




Márpedig, ha a női match racing esetében lehetséges a csere, az ISAF ezzel elindítja a lavinát, sor kerülhet a szavazás teljes megismétlésére, az eredetileg kidolgozott szavazás procedúra szerint.




Nem valószínű, hogy az US Sailing (a szerző amerikai) támogatni fogja az újraszavazást, de jó néhány elégedetlen nemzeti szövetség van, aki meg fogja ragadni az alkalmat, segítve ezzel, hogy a ISAF kikerüljön a rendkívül kényelmetlen helyzetből.







Andy Rice,

SailJuice Blog