Oldalak

2008. február 26., kedd

Tornado VB 2008, trükkös nyitónap


Auklandban tegnap kezdődött a 2008-as Tornado VB, az első versenynap után a német Roland Gaebler és Gunnar Struckman áll az élen.


A német páros - aki az előkelő 2. helyen végeztt a VB felvezetőjének számító Singapore Airlines Sail Auckland Regattán – 3. helyet ment mind a két futamban, így egy marginális egypontos előnnyel, de vezeti az előkelő mezőnyt. "Két futam után vezetünk, nem egy rossz start" mondta Gunnar Struckman a verseny után. "A cirkáló bólyánál nem voltunk az első háromban, de raumban jó ütemben kaptuk el a szélfordulókat, lépegetünk szépen előre, szóval igazán örülünk.”




Az eredménylistán a sarkukban liheg az amerikai Lovell and Charlie páros, futottak egy 5. és egy kiváló 2. helyet. Utánuk pontegyenlőséggel a holland Mitch Booth és Pim Nieuwenhuis, illetve a Brit Andrew Walsh és Edward Barney.

A spanyolok - Fernando Echavarri és Anton Paz – ígéretes futamgyőzelemmel kezdtek, de a 2. futamban csak a 14. helyen futottak be, ezzel a 6. helyen zárva a versenynapot.






Változatos szerencse kísérte a kanadai páros (Oskar Johansson és Kevin Stittle) szereplését is, akik a 21. –ak voltak az első futamban, de futamgyőzelemmel zárták a 2.-at. "A szél 12-18 csomós volt, és iszonyúan pöffös" mondta Johansson. "30 fokot meghaladó szélfordulók, közben óriási lavórok, igazán nehéz nap volt. A 2. futamban jó ütemben kaptuk el az első szélfordulót, ami aztán a győzelemhez segített bennünket. Megpróbáljuk megszerezni a maradék 4 olimpiai hely egyikét, ami igazán kemény feladat.






A 4 helyre egyébként összesen 9 nemzet vadászik, jelen állás szerint Canada, Újzéland, Puerto Rico és Ukrajna a nyerő. Nagy a nyomás a kétszeres olimpiai bajnok osztrák pároson (Roman Hagara és Hans Peter Steinacher), akiknek nem sikerült a quótaszerzés tavaly portugáliában, az ISAF World Sailing Championships – en.






A nap legnagyobb meglepetése, hogy a top esélyes Darren Bundock és Glenn Ashby csak a 19. helyen áll. A közelmúltban a páros rengeteg győzelmet zsebelt már be, legutóbb pár hete ugyan ezen a helyszínen megnyerték a Singapore Airlines Sail Auckland – ot, most viszont csak egy 14. és egy 23. helyet sikerült menniük.