Agárdon első ízben rendeztük meg az Alsóörsön már bevett gyakorlatnak számító nyílt napokat. A próbahétvége egy hosszú távú koncepció második állomásának tekinthető. Szerintem úgy lehet a katamaránosok táborát növelni, ha lehetőséget biztosítunk ennek a típusnak a kipróbálására. Már a februári Hajókiállításon ígértük a szép számmal megjelent érdeklődőnek hogy az idő melegedésével mi is jelentkezünk. Így is lett, kör email, SMS, rádióreklám, webes tájékoztatás és sok-sok telefonálgatás útján igyekeztünk rábírni a „tömeget” a kísérletezésre.
Szombat reggel Agárdra érve éreztük, a szél egy kicsit több
mint amit rendeltünk, de annyira nem nagy hogy lemondjuk a rendezvényt. Az
eredeti „egy oktató két vendéggel” tervet azonban módosítottuk a biztonság
érdekében és így két tapasztalt katamaránossal egyszerre csak egy vendég
hajózhatott. Vendégek pedig jöttek és jöttek és jöttek. Szerencsére a jó szél
odavonzotta a többi katamaránost is, így ők is beszálltak segíteni és volt hogy
egyszerre 3 hajón is ült próbautas. A szél erősödésével pedig sorra borultak a
hajók, volt amelyik vendégekkel együtt. Mindenki megtapasztalhatta milyen az
amikor a széllökés érkezésével megindul egy kéttestű és egytalpon száguldozik.
Amit ígértem megtartottam, aki felült a hajókra vizes lett, talán még a
fogtömések belseje is elázott…
A
hajóztatók csak annyit mondtak minden egyes kör után: „még egy fertőzöttet
behúzhatsz hozzánk”.
Vasárnapra
csitult a szél és ismét sok kíváncsi jött Agárdra. Szanya hősiesen állta a
sarat, majd délután ismét besegítettek a többiek és így gyorsan haladt a sor.
Már eléggé a vége felé jártunk, amikor jött a vihar vastagon esővel. Az utolsó
két katamaránt gyorsan kiszedtük a vízről és segítettünk a finneseknek is
kipakolni.
Összesen
mintegy ötven vizi bátor próbálta ki az élményt és közülük mintegy tizenöten
rögtön jelentkeztek is oktatásra. Voltak a vendégek között szörfösök, dingi
vitorlázók, volt vitorlás versenyzők de a legnagyobb csoportot a még hajón
egyáltalán nem ült emberek képezték.
Köszönet a hajóztatásért a következő embereknek: Szaniszló
Péter, Kovács Benedek, Diószegi Zoltán, Jankovics Gábor, Kasuba István, Jafcsák
Szabolcs, Szőcs István, Honti Norbert, Róka Sándor, Tabák Péter.
Köszönet a parti segítségért: Tillinger Lászlónak.
Ha valaki fényképezett, kérek szépen néhány képet az info@nacra.hu címre elküldeni.
Kenguru
Székely András
Nacra Magyarország