Ki-ki a maga útját járva, tulajdonképpen mindannyian eseménytelennek mondható útazást követően sikeresen megérkeztünk Nigránba, elfoglaltunk bungalóinkat a Camping Baiona-ban.
A kemping, a beach és a bungalók meglepő módon tényleg olyan jól néznek ki, mint ahogyan azt a katalógusban is láttuk. Két apró kellemetlenségen bosszankodtunk csupán, az egyik, hogy a kártyával fizetni nem lehet, a másik, hogy igaz, hogy a hajókat a bungaló elé 5 méterre, közvetlenűl a homokos beach-re tudtuk letenni, ám a hajók és a bungalók között – nyilván a mi biztonságunk érdekében - húzódik egy buta drótkerítés: elvileg a kemping bejáratán kellene kimennünk a partra a hajókhoz. Brrrr…. Elvileg, mert az okos magyarok (Dió) azonnal kitalálták, hogy hogyan kell feltámasztani a drótkerítés alját két szabványos hokkedlivel, megszüntettve ezzel az akadályt.
Szerda reggel (az itt kb. 10-16 óráig tart) befejeztük a hajók összerakását, és véglegesítettünk néhány tuningot, Kasuba Pisti ismét alkotott néhány dolgot. Lecseréltük a cunningham lengő árbóc-klemjeit Spinlock-ra, mert azokat terhelés alatt is könnyű kioldani, illetve fölraktunk egy Capricorn – ról ellesett visszaállító kötelet.
Dióék már előző napon összeszereltek, gyorsan kiszaladtak a vízre letépni a rosszabbik spijükről a legfelső patch-et. Mire mi is vízre tudtunk menni, a 4-es körüli szél lecsökkent 1-2 Bf. –ra. Bent az öböl vizén vitorlázni teljesen balatoni feeling: max 1 méteres hullámok, brutálisan forgolódó szél, hínár helyett pedig valami zöld színű nyálkás növény a vízben jó nagy mennyiségben. Kivétel talán az elindulás és megállás a homokos partra kifutó bukóhullámokon, ott igen észnél kell lenni. A kis szélben végül is gond nélkül ki tudtunk futni, majd mentünk ismerkedni a környékkel és tesztelni kicsit a hajót.
Az öböl kijáratához közeledve a hullámok folyamatosan nőnek, a szél viszont (ekkor) csökkent, itt-ott annyira, hogy képtelenség volt előre jutni. Egyes helyeken abszolút nem semmi nem fújt, a hullámok viszont rendre jönnek az óceán felől, ha van szél, ha nincs. Az bejárat környékén magas sziklás partot érnek el, itt forr a víz, 5-10 méter magasra csap fell a sziklákra. Brutális látvány. Ugyan ez a helyzet a másik oldalon, ott egy vízben itt-ott eltűnő hosszú szigetcsoport töri meg a hullámzást. Messze próbáljuk kerülni ezeket a helyeket, akár egy borulás közel a sziklákhoz, akár egy leálló szél miatti kontroll nélküli sodródás krtitikus lehet.
Este felé kezdett magára találni a szél, az öbölben is fújt egy 3-as, kimerészkedtünk a nyílt vízre, nagyjából oda, ahol a verseny terület lesz. A benti 3-as kint 5Bf, de legalább itt már sokkal egyenletesebb, mind az iránya, mind az erőssége. Az alap hullámzás kb. 4m-es, és erre mindenféle irányokból különböző hosszúságú és magasságú hullámok épülnek. Próbálgatjuk a számunkra teljesen ismeretlen hullámokat, egész elviselhetően haladunk. Jónak nem mondanám, ahogyan megyünk, de megyünk. Legnagyobb para továbbra is a navigáció miatt van, figyelünk mindenfele. Dióék és Szőcs Pistiék bent maradtak az öbölben, miközben mi kint így minden helyismeret nélkül kicsit elveszve érezzük magunkat. Végül este kilenc környékén futunk ki a Baiona Beach-re (este 11-ig világos van erre felé), a többiek már elcsomagoltak. „A futunk ki” talán nem is a leghelyesebb kifejezés. Tejes hátszélben, a partra merőlegesen haladtunk kifelé, majd a part előtt közvetlenűl svert nélkül, felhúzott kormánnyal próbáltam visszaélesedni szélbe. Kb. félszélben voltunk, amikor utólért egy bukóhullám, és kirántotta alólam a hajót. Leszálltam… Ez egy egyedi stílus, mondjuk így. A dagály előzőleg partközelbe sodorta a zőld nyúlós növények nagy részét, mire kitettük a hajót a homokra, úgy néztünk ki mind a ketten, mint a nyolcadik utas, a nacra pedig egy félig már megemésztett űrhajóra hasonlított. Az vígasztalt, hogy legalább a többiek a bungalók ablakában biztosan jól szórakoztak.
Előző napi navigációs problémáinkból okulva a csütörtök reggelt (hajnali 11.00) az öböl déli részén található marinában és a szomszédos vitorlás boltokban kezdtük. Szereztünk egy térképet, részletes információkkal a környező tagolt partról. Korábbi félelmeink beigazolódtak: több olyan helyet is találtunk – egészen kint is - ahol a sekély víz miatt nem lehet vitorlázni, de legalább most már nagyjából látjuk, hogy merre mehetünk.
A vitorlás boltban összefutottunk a Ausztrál csapat néhány tagjával, jól megbeszéltük, hogy megérkezett már a konténerük, a Playa America-n van, és most „hajót tuningolnak, mint mindig”. Kicsit később átbringáztunk hozzájuk, és valóban komoly fejlesztő munka folyt. Emberünket őrületbe kergeti, hogy a capricorn hátsó kereszttartója állandóan beleüt a nagy hullámokba, azért úgy döntött, hogy kicsit átalakítja a szinte vadonat újnak tűnő hajót. A hátsó tartó alá valami gitt-féléből épített egy kb 5cm –es magasítást, amikor odaértünk, éppen ezt laminálta körbe.
Délután befújt egy (legalább) 5-ös, kimentünk mind a három hajóval. Az öböl bejáratán túl ismét óriási hullámok, és brutális szél, próbálgattuk az új körülményeket. Számomra kicsit meglepő módon kézben tudtuk tartani az eseményeket, némi kis összeszokás után szépen tudtuk futtatni a hajót negyedszélben, a GPS itt-ott 16 csomó fölötti értéket mutatott. Fegyelmezetten próbáltam nem-élesedni a pöffökre, Pisti meg szépen shottolt és gépészkedett a cunnighammel. Nem estünk vissza egytestre, és nem mostak le bennünket a brutális hullámhegyek a trapézról. Korábban mindig csodálkoztam azokon a képeken, ahol csak a szél alatti test utólsó 2 métere érinti a vizet, itt rá kellet jönnöm, hogy nem nehéz ilyen pillanatot elkapni, mert nagyjából valamennyi hulláhegyről így jöttünk le.
Mikor már kezdtem kicsit komfortosan érezni magam a trapézon, Pisti egyre trükkösebb shottolásba kezdett. Eleinte nem értettem, de aztán vigyorogva hátranézett, és mondta, hogy most arra gyúr, hogy rendesen el tudjunk repülni a hullámhegy tetejéről. Láttam már párszor ezt a 8 éves rosszgyerek fényt az 50 felé közeledő szemeiben, az álmoskönyv szerint ez nem egy jó előjel, ezt mindig valami bunkfenc szokta követni. Csoda, ezúttal megúsztuk.
Dióék szépen kapaszkodtak kicsit mögöttük, gurultak a hullámhegyeken föl le. Amikor hullámvölgyben voltak, csak a száling fölötti rész látszott a hajójukból. Hozzájuk képes +20 kiló a súlyunk, amit ebben a brutál szélben némi sebesség előnyre lehetett váltani. Szőcs Pistiék tavaly a Balatonon fele ilyen morc körülmények között estek párat, most viszont megúszták a dolgot, tényleg le a kalappal előttük!
A szél és az alaphullámzás kb 50 fokos szöget zárt be egymással. Így az egyik takkon szinte a hullámokra merőleges mentünk, míg a másikon a hullámokkal párhuzamosan. Érdekes, hogy talán ez a takk volt a nehezebb. A manővereinket nem nagyom minősíteném… Próbáltunk a biztonságra törekedni.
Raum szakaszban nagyon mélyen kellett menni, alig lehetett kicsit ráélesedni. Pisti hátul tornázott a Papucsban. Kb. minden 8. hullám kissé nagyobb, mint a többi, amikor ennek a tetejéről gurultunk lefele, a hullámvölgyben menthetetlenül lefúrtunk. Brutálisakat lassult a hajó, Pisti többször előre repült, ki a papucsból. Valamennyi esetben elkaptam a spishott közepét, húztam vissza, így még az első kereszttartó mögött meg tudott állni. Ilyenkor a bokája majd leszakadt, dőlt a sós víz a képünkbe vödörszámra, de valahogy minden esetben megúsztuk az orraesést. Később kicsit visszább vettünk, bejötta a trapézról, és elkezdett a spishootal trükkösködni, nagy örömömre nem kis sikerrel. Jó ütemű shottolásal meg tudta előzni a lefúrást a legtöbb esetben, a spí szépen kiemelte a hajót a hullámvölgyből. Ezt még gyakorolni fogjuk, de kezdetnek nem rossz. Dióék hajóján nincs hátul papucs, hihetetlen, hogy Gabi megúszta reülés nélkül.
Levezetés képpen bent az öbölben Dióék és Szőcs Pistiék versenyezek még egyet a playa-ig, mi pedig cseréltünk, és élesedtünk még pár takkot kifele az öböl bejáratáig. Visszafele az első halzolást bebuktuk. Pisti szereti kicsit agresszívebre venni a halzolásokat, mint én, élesedik egyből, hogy fusson a hajó, hát itt most nem futott, hanem borult egyből. A hajó nem ment át teknősbékába, elkaptuk a fedélzet alá aplikált visszaborító kötelet, és elég könnyen visszaálltunk.
Pénteken szembesültünk vele, hogy bizony szélcsend az itt is van. A többiek matricázták a hajókat és a vitorlákat (nagyon jó kis design matricákat csinált a Szőcs Pisti mindannyiunknak), mi meg megint valami elengedhetetlen tuningolásba keztünk Pistivel. Beaplikáltuk a hátsó keresztartóba a csirkemadzagot, amit gyárilag adtak az Infusionhoz, de eddig értelmetlennek láttuk berakni. Úgy tűnik, nagy szélben itt jól fog jönni. Ja, közben Dió és a Gabi is végigrohanta a környék összes szörfös boltját, és vett egy pár papucsot a hajóra, amit mingyá fel is szögezték a fartükörre.
Jó nagy lemaradásban vagyok a beszámolóval, folyt köv...
Jó szelet mindenkinek az otthoni vitorláshétre !
