Addig mérgelődtem az idétlen DNF szabályzaton, ahogyan az időtúllépést megállapítják, hogy úgy döntöttem, a kedd reggelt a versenyirodán kezdek.
Nyavalygok kicsit az a fair-play-ról, meg ilyesmi. Úgy fél tíz körül neki is estem az első versenybírónak, eleinte kissé értetlenűl nézett rám, de aztán kiderült, azért vág ilyen értetlen arcot, mert a versenybíróság már előző este későn úgy döntött, hogy módosít a szabályon. Ennek megfelelően újraszámolták az eredményeket, reggel ki is függesztették az új listát, a DNF eltűnt a nevünk mellől. 112-ről előre ugrottunk 97-re, reggelire nem rossz! Persze lehetne jobb is, nem mondom, de nem voltam letörve. Előző nap a sebességünkkel és az élességünkkel a kis szél és a +20 kiló túlsúlyunk ellenére nem volt gond, amik nem ment, az a nagymezőnyös rajt, kavarodás a pályajeleknél, és a helyi széltaktika.
Aznapra bennünket és a Dióékat a kék csoportba soroltak, Mr. Soksz-ék mentek egyedűl a sárgába. Jött a szokásos délelőtti halasztás, majd délután 2-3 körűl az első rajt, nekünk a kékeknek. Két általános visszahívásba torkollot próbálkozás után felugrott a fekete zászló, mingyá kicsit visszafogottabban ugráltak ki az emberek. Rajtvonal legnagyobb sajnálatunkra most precízen volt kirakva (szeretem a lee hajlamú rajtvonalat, mert széthúzza a mezőnyt), mégis lee rajt mellet döntöttük, mert onnan lehetett elérni leghamarabb a déli part alatti erősebb szélzónát. Ezúttal odatettük a hajót a vonalra, és miközben a luv oldalon kopogtak a hajótestek a zűrzavarban, mi a vonal közepe táján szépen tisztaszélben elrajtoltunk, mentünk ki koppra balra. Legnagyobb meglepetésemre 4-5 hajót tempóban leléptünk még az első takkon, a forduló után pedig látszott, hogy egyből rá tudunk menni a bójára, talán túl is húztuk. Megint csak tiszta szélben húztuk a balcsapást, alig hittünk a szemünknek, 12-15. helyen fenn voltunk a bólyánál! Hiába, egy jó rajt, tiszta szél, aranyat ér! Sajnos bal csapáson értünk a bójához, ezen azonnal bebuktunk vagy 10 helyet. A mezőnynek az a része, amelyikkel itt előrébb össze lehet futni (ehhez korábban nem volt szerencsénk), nem az az udvarias fajta. Végül kikeveredtünk, raumban a kapuig nem lépett el senki (!!!!), bár előrébb sem igen kerültünk. A jobb oldali bólyára mentünk, sajnos megint csak bal csapáson jött ki a lépés. Elvileg itt bal csapáson is fedést létesítünk, belső helyünk és útjogunk van, gyakorlatilag nem volt. Jobb csapáson zúgott el egy boly, 6-8 hajó, eszük ágában sem volt megadni a belső helyünket, nekem meg eszem ágában sem volt letörni a spibaumot meg a hajó orrát, úgyhogy buktunk megint 8 helyet. A futam további részében most már próbáltunk tisztábban kijönni az ilyen szituációkból, és nagyjából tartottuk a poziciónkat, raum szakaszokon léptünk előre pár helyet.
A következő rajt sajnos korántsem sikerült ilyen jól. Bementünk a bolyba, helyezkedés, tülekedés, lökdösődés, nem emlékszem már pontosan hogyan, de nagyon rosszul jöttünk ki belőle, szerintem benne voltunk az 5 legrosszabbul rajtolt hajóban. Kicsit elkeseredetten, de fegyelmezetten kapaszkodtunk végig a futambam, végül kb. 20. helyet sikerült előre lépni, elsősorban raumban. A mezőnynek ez a része azért könnyebb falat, mint az első harminc, itt kicsitt könnyebb kavarni. A második raumszakaszon a racsnis spicsiga a spishott mellé feltekerte valahogy a fokshottot is, Meggájver Pisti két halzolás között próbálta kibogozni, de reménytelen volt a helyzet, végül így nyomta végig a 2. és 3. raumot.
Dióék a rajtoknál próbáltak a mezőny mögül berobbanni a rajtvonalra, ahogyan azt itthon nagyon jól csinálják, de ez a taktika ebben a mezőnyben nem működik. Gyakorlatilag nincsenek üres helyek a rajtvonalon, ahol be lehetne lépni. mástrészt pedig a mezőny mögött nincs szél, amivel sebességet lehetne szerezni. Rossz rajt után pedig tiszta szélbe verekednie magát az embernek, megint csak reménytelen feladat. Ilyen rajtok után aztán azért nagyon szépen kapaszkodtak előre, a sebességük és élességükkel abszolut nincs gond, (sőt, nagyon jó !! ) 60 és 49 – el zárták ezt a két futamot.
A 2. futam után kirendeltek bennünket, a kékeket a partra, jöttek a sárgák, a Szőcs Pistiék. A Formula 18 világbajnokságokon egyébként tipikusan egyszerre szokott a két csoport versenyezni, vagy két független pályán, vagy egy nagy trapézoid pályán, ráindítással, így aztán lényegesen jobban haladnak a futamok. Itt ez most helyhiány miatt nem működik, ami kicsit nevetségesen hangzik itt a végtelen atlanti óceán partján. Állítólag 5 hajónként kértek volna biztosító motorost 3 fős szakképzett személyzettel a helyi hatóságok, ha a nyílt óceánon lett volna a pálya. Ezt arra felé is lehetetlen teljesíteni, ezért maradt ez a kicsi limányos öböl, és a váltott versenyzés a csoportoknak. Csak azt nem értem, hogy mindez miért csak a vernyen előtti szombaton vált világossá a rendezők számára.
Visszatérve a kékek futamára, Szőcs Pistiék is rájöttek, hogy muszály tülekedniük a rajtnál. Odatették magukat a vonalra, mindjárt a legbrutálabb helyre, a zsűrihajó mellé. Szerencsétlenségükre bekerültek egy olyan négyes csoportba, ami a nagy verekedés közben kicsúszott a vonalon, ráadádul már fekete zászló volt fönt, így beszerezték első VB korai rajtjukat, OCS. A 2. futamban a rajtjuk jobban sikerült, de a foltokban le-leálló szél számukra nemigen kedvező, 61-en sikerült bejönniük.
Közben mi a parton néztük a hírdetőt, az keddi első futamra ott állt egy 30. hely a nevünk mellett, kezdett jobban tetszeni a tábla, bár alig akartuk elhinni. Vettünk gyorsan egy szendvicset a szomszéd bódéban, és visszamentünk mégegyszer megnézni. Ok, ott volt még mindig. Közben kirakták a 2. futamot is, az 47. Ez nem annyira fényes, de ahhoz képest, ahogyan abban a futamban rajtoltunk, szuper.
Kékek partra, mi sárgák vízre, bár a nulla szélerősségét nézve nem nagyon értettük, hogy mit akarnak. Végül ismét fújt egy kis délnyugati, előtték a rajtot, viszonylag normálisan sikerült eljönni, valahol a középmezőnyben. Jó nagy pálya, három kör, az egyes szél egyre gyengül. Keressük a kis szélcsíkokat, de egy idő után már nem nagyon van mit keresni, kínlódik az egész mezőny. Végül 37.-nek jüvünk be, a le-leálló szél nagyon széthúzta a mezőnyt, aki lemaradt, az nagyon meg tudott állni, ezért Dióék kb 10-el mögöttünk már időn túl jönnek be, DNF.
A sárgáknak egy futam még hiányzott keddre, de aznap már legfeljebb csak evezős versenyt lehetett volna rendezni. Szerdára az előrejelzés megint csak semmi, ha nem sikerül lefutni a sárgáknak két futamot, nekünk meg egyet, akkor komoly csúszás alakul ki a menetrendben. Az első három napon min 6 futam a helyosztó, a döntő a maradék két napon, minimum 4 érvényes futammal. Minden csapat úgy jött ide, hogy brutális hullámokra és szélre készült, ehhez képest meg lehet, hogy érvényes VB sem lesz.
folyt köv....