Avagy Túléltük Belgiumot
Kicsit megkésett beszámoló a belgiumi Formula 18 VB-ről:
A Világbajnokságon az első 6 futamban helyosztók vannak. A teljes mezőnyt (180 hajó nevezését fogadták el, végül 173 indult) véletlenszerűen 4 csoportra osztják. Az egyes futamokban 2-2 csoport rajtol együtt, a sorsolásban a csoportokat úgy variálják, hogy a helyosztók futamai alatt mindegyik csoport versenyezzen mindegyikkel. A helyosztó futamok végén az addig elért eredmények alapján arany és ezüst csoportra osztják a mezőnyt, a hajók fele (ez esetben 87) hajó kerül be a jobbik csoportba, és az utolsó versenynapokon itt folytatják a küzdelmet.
A versenyzők egy része, mintegy 30-40 csapat profinak tekinthető. Gyári csapatok fizetett versenyzői vagy tulajdonosai, évente 250 napot töltenek edzéssel és versenyzéssel a világ minden pontján, óriási költségvetéssel, komoly szponzorokat tudhatnak a hátuk mögött, és nem utolsó sorban jellemzően kivételes tehetségű vitorlázók. Sokszoros világbajnokok, olimpikonok találhatók ebben az exkluzív körben, az ő eredményeiket hétvégi túravitorlázó nem igen tudja megközelíteni. A mi titkos tervünk az volt, hogy óriási eredmény lenne bejutni az aranycsoportba. Rajtunk kívül még 3 magyar egység versenyzett, kimondva vagy kimondatlanul hasonló reményekkel indultak neki a versenynek.
Mi a családi nyaralást is ide szerveztük, egy héttel a verseny kezdete előtt indultunk el itthonról. A katamarán kicsit szétszerelve felkerült az utánfutóra, gyerekek a hátsó ülésre, mintegy 1500km-t kellett így megtennünk, ami várakozásainkkal ellentétben minden különösebb bonyodalom nélkül sikerült. (Persze lehet, hogy ezt csak utólag látom így, és az is lehet, hogy a családban egyedül vagyok ezzel a véleményemmel.)
Útközben: Előtérben lábkinyújtás, háttérben pelenkacsere a fedélzeten
A verseny megelőző „nyaralós hét” közepe felé megérkezetek a további magyar csapatok is, velük együtt mindenre elszánt mancsaftom, Korompai Zsolt. Tartottunk néhány „edzést”, kóstolgattuk az Északi Tenger jó kétméteres sós hullámait, a mintegy 5-6km/h sebességű számunkra értelmezhetetlen tengeri áramlatokat, és persze az időnként 50-60km/h – ra (Bf 6) erősödő szelet. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez igen csak messze van a „hazai pályától”, ilyen körülményekre otthon nem lehet felkészülni. A hét érdekessége volt még Várady Jani (Gyökér) és Petheő Tomi borulása, ami negyedszélben következett be, jött egy pöff, és leütötte őket, mint egy kalapács. Elég sokáig tartott, mire ismételten a fedélzet fölé tudtak keveredni, nem tudni pontosan mi történt, de Gyökér állítólag látta már Jimmyt is közben, valahol a fényben…
Hétvégén megvolt a nyitóünnepség, nagy örömömre ebben a családom tagjai is aktívan részt vettek:
Nyitó ceremónia: Róka Bianka a Magyar Zászlóval
Közben a háttérben Róka Péter Dömötör (1,5év) titokban megkezdte a felkészülést a 2026-os világbajnokságra:
Hétfőn indult az első versenynap, meglepetésünkre mérsékelt széllel. Úgy tűnik, itt is van ilyen. Az első futam rajtja nem sikerült valami jól, későn értünk oda a rajtvonalra, a nagy kapkodásban szabálytalankodtunk egy hajóval, az első kört tehát egyből egy 360 fokos büntető fordulóval indítottuk. Mindezek ellenére a futam első körének végéig (kétkörös egy futam) kb. az 50. helyig szépen lépkedtünk előre a mezőny végéről (ugye kb. 90 hajó megy egyszerre egy futamban). Már ekkor is látszott, hogy legalább a sebességünk az teljesen rendben van. Az első kör végén az áramlás (néhány ellenünkben szabálytalankodó hajó aktív közreműködésével) rásodort bennünket a bójára ? újabb 360 fokos büntető forduló, ezáltal mintegy 20 helyet visszaesve a 70. helyen tudtunk befutni. Kasuba Pistiék 61, Dióék 66, Várady Janiék 54.
Hát, csodára nem számítottunk, de azért itt nem nagyon örültünk. Látszott, hogy ha sikerül tiszta szelet, helyet találnunk, akkor nagyon jó tempókat tudunk menni, de a nagy mezőnnyel, a rajttaktikával ebben az óriási mezőnyben nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Sajnos erre a hazai 15-20 hajót számláló mezőnyökben nem lehet felkészülni.
Úgy döntöttünk, hogy felbátorodunk, megpróbálunk kicsit agresszívebben helyezkedni a rajtvonalon.
A második futam első rajtját visszalőtték, a fél mezőny kint volt. Második rajt persze már fekete zászló alatt, hátha visszább vesz mindenki. Éles elmékkel kifigyeltük, hogy valami csoda folytán a zsűrihajó mellet jó nagy helyen senki sem állt a vonalon, pedig inkább luv rajtvonalat raktak ki. Itt a lehetőség, másfél percnél berobbantunk oda, és büszkén nézelődtünk körbe, hogy milyen tuti helyet találtunk. Mire az egypercest lőtték, azt vettük észre, hogy pillanatokon belül rajta vagyunk a zsűrihajón. Lehet, hogy e miatt a 2-3 csomós keresztirányú áramlás miatt nem állt ide senki (rajtunk kívűl..) ? Fél percnél kénytelenek voltunk leejteni, és rombolni lefele a rajtvonalon. Minden hajó, aki meglátott bennünket, azonnal elindult a vonal és közte lévő maradék néhány méternyi helyre, próbált felszúrni bennünket, ahogyan kell, és persze közben nem túl udvariasan hangnemben, vagy 15 különböző nyelven ordítozva kértek bennünket, hogy élesedjünk az ….ba. Végigsasszéztunk a vonal egyharmadáig, szerencsénkre találtunk ott egy akkora helyet, ahol egy pillanatra meg tudtunk állni, és végül innen rajtoltunk el, most már egész jól.
Jó lett volna, de ezt a rajtot is visszalőtték, általános visszahívó. Kérdés, vajon mi is kint voltunk-e, ugye az imént leírt manőverek miatt erre jó esélyünk volt. Ráadásul szigorított rajt, ha kint voltunk ennek a futamnak annyi.
Legalább fél órán keresztül vártunk az újabb rajtra, közben a zsűri ott a hajón visszanézte a rögzített videót, és a jó nagy fekete palatábláját apró kis vitorlaszámokkal teljesen teleírta. Mindenki ott tülekedett, hogy leolvassa a táblát, mert ha valaki a következő rajtban annak ellenére elrajtol, hogy itt BFD-t kapott, akkor a büntetését nem-kiejthetőre módosítják. Rengeteg hajót írtak fel, legalább 20-at; a fene tudja, lehet, hogy akik elindultak felszúrni bennünket, végül nem tudtak megállni a vonal mögött?
Minden esetre a HUN 88 nem szerepelt a táblán, úgyhogy mi folyatattuk a tülekedést a következő rajtprocedúrában.
Odatettük magunkat a rajtvonalra, be a darálóba a 90 (ja már csak 70, a többinek BFD) másik idióta közé, mintha máskor egyébként nem úgy vigyáznánk a hajóra, mint a hímes tojásra. Ilyenkor a hajók néhány centiméterre állnak egymástól, megy a tülekedés, kopog a hajó oldala mindenfelé…
Az agresszívebb hozzáállás meghozta az eredményét, kicsit jobban sikerült elrajtolni, közvetlenül Misha Hemskerk mögött. Eleinte azt gondoltuk, hogy nem variálunk, megyünk mögötte (hehe, jó nekünk a 2. hely is..), másoljuk a taktikáját, de hamar rájöttünk, hogy ez így nem megy. A néhány méter hátrányunk azt is jelentette, hogy ő még tiszta szélben haladt, mi viszont már korántsem, így a hátrányunk rövid úton több hajóhossznyira nőtt. Tőlünk kicsit feljebb hasonló szituációban küszködött a Coen de König, a tavalyi VB nyertese, aki úgy döntött, hogy igazít kicsit a jobb oldalra, mi is e mellett döntöttünk. Buktuk pár helyet, ahogy balcsapáson verekedtünk át a pálya jobb oldala felé, de végre tiszta szélbe értünk, visszafordultunk jobb csapásra, és tisztán, jó sebességgel haladtunk fölfelé, néhány hajóhossznyira Coen mögött. Dióék az igazítás előtt kicsit alattunk voltak, de jóval előttünk, ők maradtak a pálya bal oldalán, a mezőny nagyobb részének a közepében.
A taktika bejött, olyan 15-20 között értünk föl a bójához, messze a Dióék előtt. A futam további részében a kapunál mind a két körben buktunk 5-6 helyet, a mezőnynek ez az erősebbik fele sajnos taktikában, helyezkedésben sokkal jobb, mint mi, de még így is be tudtunk jönni 31.-nek, amivel abszolút elégedettek voltunk. A nap végén az elszámolás után a 98. helyen álltunk, mindössze 11 helyet kellene tehát javítanunk az áhított aranycsoportba jutáshoz! A többieknek ez a futam rosszabbul sikerült, ezért mindannyian mögénk kerültek.
Kedden, teljes szélcsend miatt egész napos halasztás, a mezőny a parti kocsmákban folytatta az elmélyült elméleti felkészülést. Közben nézegettük a windguru-t, szerdára 60km/h – s szelet jósolt, ami az álmoskönyv vonatkozó fejezetei szerint nem sok jót jelent…
Szerda reggel az előrejelzésnek megfelelően megérkezett a szél, 6 Beaufortos alapszélre jöttek a pöffök. Otthon ilyen időben másodfokú viharjelzés van, a rendőrök helikopterről kiabálva zavarnak ki mindenkit a vízről. Ilyen körülmények között a balatoni versenyrendezők is a biztonságra törekedve inkább parti halasztás mellett szoktak dönteni. Hát itt– rajtunk kívül – senki sem gondolkodott ebben, gondolkodás nélkül vízre rendelték a mezőnyt.
Trükkös új taktikát agyaltunk ki az aznapi futamokra: éljük túl!
Kettőt estünk, amit a körülményekre való tekintettel mi magunk jó teljesítményként értékeltünk. Az egyik bukfenc előtt – spinakkeres rohanás (kb. 40km/h) közben – egy pillanatra átnéztem a nagyvitorla alatt, kerestem a pályát jelölő bójákat. Utóbb ez rossz ötletnek bizonyult. Mire visszapillantottam eltűnt a hajó orra egy kétméteres hullámban, egy pillanat alatt megálltunk (mármint a hajó), Zsolti pedig a trapézon kalimpálva repült előre, körbe az árbócon. Vicces látvány volt, de közben nem nagyon röhögtem, mert hogy már én is repültem. Fogalmam sincs, hogy merre, arra viszont biztosan emlékszem, hogy a homlokom egyszer találkozott valamelyik kormánylappal, ami nem tekinthető üzemszerű állapotnak. Kisebb púp a fejemen, pár horzsolás Zsoltin, de a hajó sértetlen, 1-2 percen belül sikerült visszaállítani! A befutó után néhány méterre Zsoltit lemosta egy komolyabb hullám a hajó mögé, repülés közben még kicsit szétzilálta a kormányrudazatot, így aztán a kormányozhatatlan hajón egyedül maradva, pár méter után beborultam. Hála istennek ez már nem rontotta az eredményünket, és megint csak nem sérültünk meg, sem mi, sem padig a hajó.
A második futamban a szél tovább erősödött, így maratunk a korábban meghirdetett túlélős taktikánknál. Bukfenc nélkül megúsztuk a futamot.
A pályán ekkorára eluralkodott a káosz. Rengeteg borult hajó, törött árbócok, kormányok, szakadt klaffogó vitorlák mindenfele. A kb. 20 mentőmotoros folyamatosan dolgozott, mentette vagy biztosította a borult hajókat. A rendezőség ekkor végre úgy döntött, hogy ebből elég volt ennyi, partra rendelte a mezőnyt.
Nagy meglepetésünkre a túlélős taktika bejött, minkét futamban a 40. hely környékén tudtunk befutni! Így összesítésben 8 helyet javítva előre léptünk a 90. helyre, mindössze 3 helyre az aranycsoportba jutástól. Úgy tűnik, a körülmények nem csak számunkra voltak extrémek, hihetetlen számú borulás, törés, szakadás volt aznap, árbócból például 10 db fogyott…
Videó a szerdai napról:
A nap végi matiné Dióék biztosítási ügye volt. Még délelőtt megkarcolta őket egy tiger, kb egy 10 forintosnyi helyen megsérült a gélezés a hajó oldalán, amit ők komoly törésnek éltek meg. Megtalálták a károkozót, a hajója oldalán ücsörgő, fejét a kezébe temető belga sporttársat. Az árbóca a trampolinra dobva 2 darabban, a grósz és a fok cafatokban ráomolva, a spibaummal átszúrva az egész, el ne fújja a szél a romokat. Úgy tűnt, a Dióékkal való találkozást követőin is igzalmas volt a napja. Kérdeztük, mi történt, beszorult-e a pálya szélén elhaladó konténerszállító óriáshajó alá, vagy mi. Azt mondta, csak hauzolt egyet, és az átvetődés pillanatában kettétört az árbóc, a többit meg utána el lehet képzelni, 6-7Bf szélben, 2 méteres hullámokon.
Úgy döntöttem, hogy a jövőben is igyekszem zárt shottal hauzolni, főleg ha nincs fönt a spinakker.
Komoly reményekkel mentünk tehát pályára csütörtökön, 3 helyet kellene csak javítani valahogyan! Csak hármat! Ráadásul gyenge, forgolódó szél van, hazai pálya, igazi balatoni körülmények, jók az esélyeink. Hát sajnos nem jött be a dolog. Két futam, két csapnivaló rajt megpecsételte a sorsunkat. A nap végi elszámolás után mintegy 25 helyet rontva a 115. helyig csúsztunk vissza, ráadásul ezzel megvolt a 6 helyosztó futam. Megcsinálták a csoportbontást, végérvényesen lecsúsztunk az aranycsoportról, sőt még az ezüstcsoportban is csak a 28. helyen állunk. Aznap este nem voltunk túl vidámak, ez a teljesítmény bizony messze alulmúlta várakozásainkat.
Szerencsére a korábban néhány helyezéssel mögöttünk álló Gyökérék aznapi zseniális vitorlázással éppen hogy bejutottak az aranycsoportba (85. hely), legalább egy egységnek sikerült! Dióék és Kasuba Pistiék az ezüst csoportban mögöttünk, a csoport 40.-50. helye környékén várták a pénteki csoportfutamokat.
A pénteki zárónapon megint csak a szerdaihoz hasonló körülmények vártak bennünket a vizen, talán még rosszabb volt a helyzet. Az árbóc gyémántott meghúztuk a maximumig, cunningham koppra húzva, az árbóc úgy nézett ki, mint egy kifli, a svert kicsit negyedszélben is felhúzva, de még így is messze túl voltunk vitorlázva. Zsoltit folyamatosan lemosták a hullámok, úgy mozgott a trapézon, mint sketmendzson. Javasoltam, hogy próbáljon már felvenni egy stabilt, erre csak még mérgesebben bugyborékolt a feje a víz alatt. Azt mondta – mikor néha feljött , gondolom levegőt venni - ha látok egy ZIL-t jönni a főúton jó gyorsan, álljak ki elé, ha meg tudok állni, akkor neki is fog itt sikerülni. Mert ezek a hullámok itt kb. úgy ütik ki a lábát, mint egy „ZIL”. A ZIL tesztet nem végeztem el, örültem, hogy kormányosként hátul kucorgok a trapézon, így a sós pofonok nagyobb részét ő kapja.
A taktikai megfontolásokról annyit, hogy ez ugye megint nem a „mi pályánk”, ismét csak a bőrünket mentjük egész nap, és hát saját magunknak megint csak meglepetést okozva mégis az eddigi legjobb eredményeket mentünk: 9., 24. és 12. a három futamban az eredményünk. A végére annyira eldurvult a helyzet, hogy az utolsó futamot az aranycsoportnak kevesebb, mint a fele tudta sikeresen befejezni, az ezüst csoportban pedig mindössze 15 hajó (a 87-ből) futott be. A többiek borulások, törések, sérülések vagy vitorlaszakadások miatt kiállni kényszerültek. Természetesen nekünk is megvolt a napi adagunk, két bukfenc, mindkettő a 3. futamban. Kicsit kifli alakú lett a boom, úgy tűnik gyengébb, mint a homlokom, és a nagyvitorla alsó része is kijött az árbóc-sínből, de még éppen hogy be tudtunk vele evickélni a célba.
Ezzel a túlélős taktikával a végelszámolásban több mint 20 helyet jöttünk előre, az ezüst csoport 7. helyéig. Este az eredményhirdetésnél a csoportok első 10 helyezettjét díjazták, érmet akasztottak a nyakunkba, ez kárpótolt bennünket a korábbi viszontagságainkért.
